Luther Márton gondolatai a Szentháromságról
Szemelvények reformátorunk Házi kincstárából
Szentháromság vasárnapján. Evangyéliom: János 3. rész
„Szükséges,
hogy magáról az ünnepről megemlékezzünk, ’s a mi hitünknek legfőbb
ágazatáról szóljunk, melynélfogva egyedül mi keresztyének ’s rajtunk
kívül senki más e földön, hiszünk Istenben, mint Atyában, Istenben, mint
Fiúban és Istenben, mint Szentlélekben. Ez az egyháznak legfontosabb
hittétele, melyet nem ember gondolt ki, hanem egyedül Isten igéje
nyilatkoztatott ki.
Azért
is e hittétel az új-szövetségben, ahol az a legvilágosabban nyer
kifejezést és magyarázatot, a leghevesebb megtámadtatásoknak volt
kitéve, úgyannyira, hogy az apostolok tanúsága szerint, János
evangyélistának az ő evangyéliomát épen e hitczikk megerősítése végett
kellett megírnia.
Nem,
Isten az ő lényegében nem különböző valami, hanem csupán egyetlen
isteni lény. ’S így bár három személy is az, lényege szerint mégsem
különböztethetjük meg ’s nem választhatjuk el; mert egyetlen egy Isten
az, egyetlen egy osztatlan isteni lényegben.
Okvetlen
arra a kettős meggyőződésre kell tehát jutnunk, először, hogy ha
Istenfia az ő Atyjának ábrázatja, akkor Atyjával együtt teljesen egyenlő
isteni lényűnek kell lennie; másodszor pedig a személyi különbségnek
mégis fenn kell maradnia, melynélfogva a Fiú nem az Atya, sem az Atya
nem a Fiú. A személyek tehát különböző, mert a szülött nem lehet a
szülő, de mégis egyetlen isteni lény, mert különben a Fiú nem lehetne az
Atyának az ábrázatja. Így kell ezt elfogadnunk, mert világosabban már
nem fejezhetjük ki.
Hasonlókép szól Krisztus János evangyéliomában is: »Én
pedig kérem az Atyát és más vigasztalót ád néktek, hogy veletek
maradjon mindörökké; Tudniillik az igazságnak lelkét, melyet e világ bé
nem vehet, mert nem látja őtet és nem esméri őtet.« Figyelj jól e három mondásra, mert ebből a három személy közötti különbséget világosan megértheted. »Én« – ugymond Krisztus – kérem az »Atyát«.
Itt van immár a két személy, Krisztus, a Fiú, a ki kér és az Atya,
akitől ama más vigasztalót kéri. Ha e vigasztaót az Atya adja, akkor az
maga az Atya nem lehet; Krisztus, aki e vigasztalót kéri, szintén nem
lehet az, amint mondja is: Az nektek »más vigasztalót«
ad. A három személy tehát oly világosan áll itt előttünk, hogy félre
értenünk lehetetlen, miképen pedig az Atya és a Fiú két különböző
személy; azonképen a Szentlélek személye is más, mint az Atyáé és a
Fiúé, és ezek mégis csupán egyetlen egységes Istent képeznek.
Hogy
pedig afelett ne kételkedjünk, hanem az Atyaistenben, Fiúistenben és
Szentlélekistenben higyünk, miként azt naponként a Hiszekegyben valljuk
és ne csináljunk egy tömeget, vagyis egy személyt belőle, – három
különböző munka áll előttünk, hogy a személyekben különbséget tehessünk,
azoknak természetét azonban szét ne válasszuk ’s egy Istent, egy
osztatlan lényegben imádjunk.
Aki igy hisz, az üdvözül. Amen.
A teljes Házi Kincstár csak itt érhető el: https://garainyh.hu/luther/hazikincstar.htm
Válogatta s ajánlja: Garai András
Megjelent az Evangélikus Portálon!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése